Mommy & Me

Amikor két nő összefog, tudjuk, hogy valami igazán jó dologra számíthatunk!
Nincs ez másképp most sem. Még nem nyílt meg a stúdió, de már tudtam, hogy Vivivel (Pandini) szeretnék közös rendezvénysorozatot indítani, mert nem is olyan rég saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen sport is az anyaság.
Talán többen már tudjátok, ezért (is) hoztam létre ezt a helyet, hogy emberek kapcsolódni tudjanak mind egymással, mind a sporttal. Jelen rendezvény keretein belül pedig az édesanyákat szeretnénk megszólítani, akik szeretnének kisgyermek mellett is mozogni, mindeközben szakképzett felügyelet és tematikus kreatív foglalkozás kötné le a legkisebbeket a Pandini jóvoltából.
Amennyiben 1,5 - 3 éves korú gyermeked van, és szeretnél részt venni egy 70 perces reformer pilates órán, míg a gyermeked ügyeskedik, fejlődik, akkor nincs más dolgod, mint az alábbi Motibro foglalási felületen biztosítod magadnak és gyermekednek a részvételt.
Szeptembertől Érden, a Balatoni út 56-os szám alatt.
A részvétel díja 13.000 Ft, mely magába foglalja gyermeked részére a kézműves foglalkozást, részedre a 70 perces reformer pilates órát, illetve mindkettőtöknek egy kis frissítőt a foglalkozás után. (Gyermekeknek gyümölcspüré, Anyukáknak kávé, üdítő, kollagén ital jár.)
Ezúton felhívjuk a figyelmeteket, hogy a foglalkozás nem postnatal óra, amennyiben ilyesmire lenne szükséged, egyéni oktatás keretein belül szívesen foglalkozunk veled - csoportos óra esetén sajnos ez most nem lehetséges.
Az óra lemondása díjmentesen a rendezvény megkezdése előtt 24 órával lehetséges, ezen időintervallumon belül jelen esemény kapcsán nem tudjuk ezt másképp kezelni.
A foglalkozás automatikusan lemondásra kerül, vagy átszerveződik (másik időpontra átsorolás), amennyiben 3-nál kevesebb a jelentkező (felnőtt).
Jelentkezni csak online van lehetőség, az alábbi foglalási felületen - Érdekel gomb - (válaszd ki az időpontot, regisztrálj a Motibro felületén, tedd kosárba a jegyet - ,,Mommy and me jegy").
Vásárlást követően Te már biztosítottad a helyed, és már csak a naptáradba kell felírnod, nehogy elfelejtsd :)!
Bármilyen kérdés, kérés esetén keressetek minket bizalommal!
Sporttal, időpontfoglalással kapcsolatban: Dóri
Gyermekprogrammal kapcsolatosan: Vivi